A bicskei gyermekotthon igazgatóhelyettese voltam

Hallgattassék meg a másik fél is!

Sok évi meghurcoltatás és megaláztatás után úgy döntöttem én is megszólalok és az érem másik oldalát tárom fel a bicskei gyermekotthonban több, mint hét évvel ezelőtt történt eseményekről, az azt követő eljárásokról, amelyek a mai napig megosztják a kisváros lakosságának a véleményét és az újabb, politikai hátterű célszemély (köztársasági elnök) ellen folytatott média hisztéria kapcsán jelenleg is borzolják a kedélyeket.

Ha nem velem történtek volna ezek az események, nem is hinném el, hogy 2016-ban, majd azt követően mindez megtörténhetett, egy tisztességben megőszült, egész életében jogkövető, becsületes pedagógussal, egy európai uniós országban, ahol most a pedofília elleni fellépés esetemben téves ürügyén sötét középkort idéző boszorkányüldözést folytatnak a nekem kegyelmet adó Novák Katalin elnök asszony és ellenem, az inkvizíció szerepét pedig a média és zsákmányt kereső, haszonleső pártok töltik be a kegyelemre okot adó tények ismerete nélkül. A legváltozatosabb hazugságok, csúsztatások és vádaskodások egyre nagyobb számban borzolják a kedélyeket és gerjesztenek igaztalanul gyűlöletcumanit.

Azt már most ki tudom jelenteni, ha tudom, hogy a kegyelem ilyen viharokat kavar, akkor bár arra minden ok megvolt, nem élek vele, sőt még az is megfordult a fejemben, hogy kérem a visszavonását, de ezt már nem lehet.

A leghatározottabban elítélem a pedofília bármilyen formáját, együttérzek az áldozatokkal és soha, senkinek nem adtam segítséget pedofil bűncselekmény elkövetéséhez és elleplezéséhez.

Sőt ezzel ellenkezőleg: a bicskei gyermekotthon 8 évre ítélt volt igazgatója elleni büntetőeljárásban elítéltek másodrendű vádlottja egy olyan nevelő volt, akit én buktattam le. 2016 tavaszán egy nevelt jelezte nekem, hogy egy nevelő szexuális visszaéléseket követett el. Azonnal szembesítettem a nevelőt a hallottakkal, aki elismerte tettét és beadta a felmondását. Erről a gyalázatos eseményről vezetői értekezleten tájékoztattam vezető kollégáimat, így lett ő később vádlott, majd elítélt. Ami végképp érthetetlen, hogy ez a volt nevelő, aki a bíróság előtt el is ismerte, hogy bűnös, pedofil szexuális kapcsolatot létesített két kiskorú nevelttel mindössze egy év hat hónap börtönbüntetést kapott 3 évre felfüggesztve.

A bicskei gyermekotthonból való önkéntes távozásom után még egy ideig két másik oktatási intézményben kifogástalan és elismeréssel övezett pedagógusi munkát végeztem, de mindkét helyről az RTL-Klub “pedofilező” kampánya hatására elbocsátottak. Ezután segédmunkásként dolgoztam, majd munkanélkülivé váltam, 2021 novemberi börtönbe vonulásomig.

A gyermekotthonból való távozásom után az egyik oktatási intézményben, ahol testnevelő tanárként dolgoztam úgyszintén felléptem szexuális zaklatás ellen. A tornaterem fiú öltözőjében egy felsőbb osztályba járó gyerek próbált szexuálisan zaklatni néhány nálánál fiatalabb, gyengébb fizikumú gyereket. Ügyeletes tanárként a fiú öltöző ellenőrzése során tetten értem az elkövetőt, amiből rendőrségi ügy lett. A szülők hálájukat fejezték ki, hogy gyermekeiknek nem kellett elszenvedniük egész életükre kiható sérelmet.

A feleségem által készített és 2022. júliusában benyújtott kegyelmi kérelem lényegét fogom a későbbiekben ismertetni, kiegészítve néhány fontos perbeli adalékkal. Most a kérelemhez még a börtönben fűzött nyilatkozatomat szeretném idézni, mert ez jól összefoglalja az ellenem született vádakról és ítéletekről szóló véleményemet:

„Bűnösségemet nem ismertem el, a terhemre rótt cselekményeket nem követtem el, azok hiánya tekintetében közvetlen tudomással bíró két személy is azt vallotta velem kapcsolatban, hogy semmilyen befolyásoló, vesztegető magatartást nem követtem el. Ezért tévesen és jogszabályt sértően ítéltek el. Meggyőződésem, hogy az ellenem felhozott vádak koncepciósak, az eljárás tisztességtelen, az ítéletek pedig megalapozatlanok és törvénytelenek voltak.”

Feleségem pedig ezt írta kegyelmi kérelmében:

„Meggyőződésem, hogy a pedofiliától valóban meg kell védeni a kiszolgáltatott gyerekeket, de aki ezt a förtelmes bűncselekményt elköveti, azt csak a minden kétséget kizáró bizonyíték alapján szabad elítélni, tisztességes bírósági eljárás során, de a lehető legszigorúbb módon. A bicskei gyermekotthonban történt pedofiliával kapcsolatos botrány „hevében” ártatlanul meghurcolt és tönkretett tisztességes, becsületes férjem kálváriája megdöbbentette közvetlen környezetünket, rokonokat, barátokat, ismerősöket, úgy az anyaországban, mint szülőföldünkön, Erdélyben.”

Megszólalásomban leginkább az játszott szerepet, hogy megosszam: milyen tények és ismeretek állhattak rendelkezésre akkor, amikor a részleges kegyelmi döntést ügyemben meghozták. Miért is lettem kegyelemre méltó? Nem tudhatom, hogy az elnök asszony fejében pontosan mi játszódott le az irgalmas döntése meghozatalakor, de a döntés alapjául szolgáló tényeket jól ismerem. A lelkiismeretem tiszta és a kegyelmet adóké is az kell, hogy legyen, mert helyesen döntöttek. Mérhetetlenül igazságtalannak érzem és nagyon bánt, hogy most így meghurcolják a nekem kegyelmet adó elnök asszonyt és a volt igazságügyi-miniszter asszonyt.

Ráadásul elfelejtik megemlíteni azt is, hogy a kegyelmi döntés ugyan mentesített a büntetett előélet következményei alól és a pedagógusi tevékenységtől való eltiltástól, de rajtam hagyott a kiszabott börtönbüntetésből csaknem két év felfüggesztett börtönt, ami azt jelenti, hogy újabb szándékos bűncselekmény esetén ezt az időszakot is le kellene ülnöm. Az elmúlt évek hányattatásai és 17 hónap börtön alatt volt időm bőven levonni a megfelelő következtetéseket, ilyen előzmények után rólam, mint egy ilyen feddhetetlen múltú emberről nem lehet józan ésszel azt feltételezni, hogy hivatásom gyakorlása során – ha visszatérnék pedagógusként – ne tartanám be a legkörültekintőbben a szabályokat.

A tavalyi kegyelem idején már – a kedvező bv. bírósági döntés után engedélyezett - reintegrációs őrizetben ért, ugyanis büntetésem jelentős részét letöltöttem (annyit, mint amit általam lebuktatott pedofil volt nevelő felfüggesztve kapott!), a maradék időszak leteltét nyomkövetővel felszerelve otthonomban és közösségi munkát végezve vártam. Feltételes szabadságra bocsátásomra 2024. január 22-én került volna sor. Novák Katalin elnök asszony nem a rácsok mögül szabadított ki.

Annyira bíztam saját ártatlanságomban és a jog erejében, hogy a Kúriára vittem az ügyemet, ahol azonban nem jártam sikerrel és állítólag innen tudta csak meg a média, hogy amúgy részleges elnöki kegyelemben részesültem.

Senki nem tett semmi törvénytelent, nem kért senki semmit ezért a döntésért, nincs semmilyen rejtélyes háttéralku, nincsenek olyan háttérkapcsolataim, amelyeket most sokan emlegetnek. Ha lettek volna, vádat sem emeltek volna ellenem. A feleségem benyújtott egy kérelmet, amelyben számos méltányolandó személyi körülményt felhozott mellettem és arról is szólt, milyen kétséges bizonyítékok és kétséges eljárás alapján ítéltek el jogerősen. Nem mellesleg a kegyelmi iratok között rendelkezésre állt a kedvező büntetés-végrehajtási vélemény és környezettanulmány, amelyek kegyelemre érdemesnek találtak, megállapítva többek között azt, hogy a visszaesés nem valószínű, sikeres a reintegrációm és a társadalomba való visszailleszkedés érdekében mindent elkövetek.

Úgy is megközelíthető az egész, hogy a jogerős elítélés ellen, amit nem tudtam elfogadni számos okból két irányban éltem korrekciós igénnyel: egyrészt felülvizsgálattal a Kúria felé, másrészt kegyelmi kérelemmel a köztársasági elnök felé. A Kúria tavaly szeptemberi döntésével a tényállási kötöttség miatt nem nyúlhatott az ítéleti tényálláshoz, a felvetett eljárási és anyagi jogi szabálysértéseket nem látta alaposnak. Azonban az elnök asszony tavaly áprilisban a pápa látogatása alkalmával irgalomból megkönyörült rajtam.

Persze felmerülhet a kérdés: miért nem vontam vissza akkor a kegyelem megkapásakor a felülvizsgálati kérelmemet. Megtehettem volna, hogy belenyugszom, hogy részleges kegyelemmel zárult az ügyem, de éppen az igazságérzetem és az ártatlanul történt meghurcoltatásom miatti az igazságtételi remény miatt hittem abban, hogy el tudom érni a teljes felmentést. Az vesse rám az első követ az, aki nem így járt volna el!

Magamról: végzettségem testnevelő tanár, pszichológus, fejlesztő pedagógus, síoktató, több sportágban edzői diplomával rendelkezem. Erdélyi református pedagógus családból származom, szüleim díszpolgárok, a helyi sportcsarnok édesapám nevét viseli. Két nagynéném, két nagybátyám szintén tanítók voltak, apai nagybátyám 30 évig volt iskolaigazgató, anyai nagybátyám falumonográfiát írt. Családi hátteremből kifolyólag nemzetem, szakmám iránti hűségre, alázatra neveltek. Feleségemmel 1990 óta élünk Magyarországon. Feleségem középiskolai tanár, mesterpedagógus, mentortanár, szaktanácsadó, 20 éve egy budapesti középiskola megbecsült tanára. Gyermekünk sajnos nem született, talán ezzel is magyarázható, hogy 2016-ig, több mint 25 éven át a bicskei gyermekotthonban hivatalos munkaidőmön kívül is tudásom legjavát adva igyekeztem segíteni a Bicskei Gyermekotthonban állami gondoskodásban élő halmozottan hátrányos helyzetű gyerekeket és fiatal felnőtteket. Pedagógus pályámon hitvallásom volt, hogy „csak azok lesznek igazán boldogok, akik keresték és megtalálták, hogyan lehet másokat szolgálni” (Albert Schweitzer). Mivel testnevelő tanár végzettségem is van 1991-től négy sportágban a V4-ek nemzetközi sporttalálkozóin vettem részt a gyermekotthon legeredményesebb gyerekeivel. Varsótól Párizsig vittem sportversenyekre, focitornákra a gyerekeket, több alkalommal sítábort szerveztem nekik Ausztriában. Utoljára 2016 október 13-a – 17-e között Párizsban a Danone kupa világbajnokságon négy kontinens 32 ország válogatottjai között képviselhettük Magyarországot az országos bajnokságot nyert gyermekvédelmi U12-es csapatunkkal. Minden munkahelyemen tisztelet övezett, szaktudásomat elismerték, tanítványaim tiszteltek és szerettek. Az államelnök asszonynak benyújtott kegyelmi kérvényben volt iskolaigazgatóim, tanítványaim és azok szülei nyilatkoztak elismeréssel munkásságomról. Az ellenem történt vádemeléssel közel 4 évtizedes pedagógusi pályafutásom, az állami gondoskodásban élőkkel való önzetlen hivatásom, valamint a magyarországi gyermekvédelmi sportéletben felvállalt küldetésem ért véget.

Azóta az életem a meghurcoltatásról szól, és úgy néz ki, a megpróbáltatásaim még közel sem értek véget. Ráadásul jelen pillanatban rajtam keresztül az ország köztiszteletben álló közjogi személyét is rágalmazni próbálják hazugságözönnel árasztva el az országot.

Történetem a következő:

A 2016 őszén a bicskei gyermekotthonban kirobbant pedofíliai ügy kapcsán, 2017 tavaszán a Székesfehérvári Nyomozóügyészség vádat emelt ellenem anélkül, hogy rendőrségi meghallgatáson vettem volna részt 1 rendbeli kényszerítés hatósági eljárásban bűntettében és 1 rendbeli vesztegetés hatósági eljárásban bűntettében lettem másodrendű vádlott.

A fenti számú büntetőeljárásban 2019. november 25.-én a Székesfehérvári Járásbíróság 16.B.933/2017/89. számon engem, Kónya Endre másodrendű vádlottat bűnösnek mondott ki 1 rb. bűnsegédként elkövetett kényszerítés hatósági eljárásban bűntettében valamint 1 rb. vesztegetés hatósági eljárásban bűntettében, amiért a bíróság - büntetlen előéletem ellenére halmazati büntetésül – 3 (három) év 4 (négy) hónap szabadságvesztésre, 5 (öt) év 18. életévét be nem töltött személyek nevelésével, gyógykezelésével és gondozásával kapcsolatos valamennyi tevékenységtől, mint foglalkozástól eltiltásra, mellékbüntetésül 4 (négy) év közügyektől eltiltásra ítélt. A szabadságvesztést börtön fokozatban kell végrehajtani, amelyből a szabadságvesztés kétharmad részének kitöltését követő napon bocsátható legkorábban feltételes szabadságra.

A Székesfehérvári Törvényszék mint másodfokú bíróság a Székesfehérváron a 2021. évi július hó 6. napján a 2Bf.17/2020. számú ügyben tartott nyilvános fellebbezési tárgyaláson meghozta a 45. sorszámú ítéletet, melynek értelmében a kényszerítés hatósági eljárásban bűntette és további bűncselekmény miatt Vásárhelyi János és társa ellen indított büntetőügyben a Székesfehérvári Járásbíróság 2019.évi november hó 25. napján kihirdetett 16.B 933/2017/89 számú ítéletét megváltoztatta és Vásárhelyi János I.r. és Kónya Endre II.r vádlottaknak az igazságszolgáltatás elleni  bűncselekményét kísérletnek minősítette. Egyebekben helybenhagyta az elsőfokú ítéletet.

2021. november 2-án vonultam be a Baracskai BV Intézetbe, majd onnét 2023. márciusban reintegrációs őrizetbe kerültem.

Az ítéleti tényállást megalapozó tényeket olyan egymással és önmagában is ellentmondásban álló, több esetben közvetett tudomással bíró tanúktól származó tanúvallomásokból építette össze az ügyészség, majd a bíróság, amelyek nem álltak össze olyan zárt láncolattá, amely alapján kétséget kizáró bizonyossággal meg lehetett volna állapítani bűnösségemet. Ráadásul számos, a védelem által indítványozott mentő tanú kihallgatására nem került sor. Az egyik közvetett tudomású terhelő tanú esetében pedig nem engedték nekem és a védelemnek a kérdések feltevését, így vádló tanúval való szembesülésre vonatkozó vádlotti jogom sem érvényesült.

A vád többszöri módosítása után bűnsegédként elkövetett kényszerítés hatósági eljárásban bűncselekmény miatt lettem másodfokú vádlott. Valójában az  történt, hogy az előző napon a munkavégzés alól felmentett akkori igazgató engem  kért meg 2016 szeptember 24-én, mint a szakmai csoport vezetője, hogy kísérjem fel a szökésből önként visszatért egyik 14 éves neveltet és 15 éves, szintén gyermekotthonban nevelkedő nagynénjét (nővére lányát) az igazgatóhelyettesi irodámba és várjam meg, amíg leírják az előző 24 óra történéseit, amit a nevelt az intézményen kívül töltött, amiben elmondja, hogy miért és hogyan ment el, miért jött vissza a gyermekotthonba. Nem voltam ügyeletes, de az ügyeletes igazgatóhelyettest nem sikerült értesíteni, és mivel a nevelt az én szakmai csoportomba tartozott, számomra nem volt kérdés, hogy ahogyan máskor is tettem, bemegyek és elbeszélgetek a nevelttel. Ugyanakkor szokásrend volt a rendkívüli események jegyzőkönyvezése, írásba foglalása. A gyermekvédelmi gyámja vitte el a neveltet úgy Budapestre, hogy egy külső, előzőleg megbeszélt, a gyermekotthon területén kívüli helyszínre kellett kiszöknie, amiről senkinek sem volt tudomása a gyermekotthonból. A vádirat „kimenekítés” kifejezést használt, a nevelt viszont másnap a nagynénje segítségével visszatért a gyermekotthonba, hogy „tisztázza magát”, mert úgy érezte, hogy átverték azok, akik a gyermekotthon elhagyására biztatták.

Másnap, szeptember 25-én az ügyeletes igazgatóhelyettes kolléga, aki közben „előkerült” hasonló dokumentumot készíttetett el a nevelttel. A nevelt ugyanezen a napon tartalmilag ugyanezt írta le a gyámjának is, amit a következő napon (szeptember 26.) elmondott a gyámhivatal vezetőjének is, vagyis, hogy Bicskén szeretne maradni, nem szeretne visszamenni Budapestre, nem igaz mindaz, amit a gyámjának mondott a gyermekotthon igazgatójával kapcsolatosan és gyámot akar váltani.  A nevelt a bíróságon is elmondta, hogy én nem befolyásoltam, nem szóltam bele semmibe, még csak nem is véleményeztem a leírtakat, amíg ők írtak, a számítógépem mellett ültem és adminisztráltam. A kényszerítés bűncselekmény sértettje 48 óra leforgása alatt három személy kérésére készítette el ugyanazt a tartalmú nyilatkozatot (nekem, a hétvégi ügyeletes igazgató helyettesnek és a gyermekvédelmi gyámjának), és másnap, hétfőn szóban elmondta a Járási Gyámhivatal vezetőjének is.

A másodfokú ítélet indoklásában is benne van, hogy az én jelenlétemben elkészített dokumentummal párhuzamosan két másik dokumentum is készült. Én csak jelen voltam, amíg az igazgató kérésére a nevelt elkészítette a dokumentumot és biztosítottam a helyszínt (az igazgatóhelyettesi irodát), nem szóltam közbe, nem is véleményeztem a leírtakat, mégis egyedül ellenem emeltek vádat. Az ügyésznek tudomása volt arról, hogy a másik igazgató helyettes kérésére a nevelt ugyanazt a nyilatkozatot írta meg, hiszen a kihallgatásom során az ügyvédem jelenlétében felmutatta a két nyilatkozatot és megkérdezte, hogy melyiket írta a nevelt az én jelenlétemben. A dátumokat látva tudtam azonosítani nyilatkozatot (egy nap volt az eltérés). Ellenem vádat emeltek, a kollégát ezért soha senki sem vonta felelősségre, annak ellenére, hogy ő készíttette el a dokumentumot, míg én előző nap csak jelen voltam az elkészítésénél. A sértett a bírósági tárgyaláson a bíró négyszeri, egymás utáni kérdésére azt válaszolta, hogy ő mindenképpen leírta volna a történteket a gyámváltási kérelemmel együtt. Ez védőügyvédi észrevételezésként bekerült a tárgyalási jegyzőkönyvbe. Érthetetlen a bíróság álláspontja, hogy ha a sértett ezt vallotta, sőt 4 alkalommal megismételte, akkor ki kényszerítette erre a cselekményre.

2018. őszi bírósági tárgyaláson a bíró kérdésére M. V. V. (Vani, M. K. I. nagynénje) az alábbiakról számolt be:

„A János bácsi adta ki parancsba, mert ő volt a főnök, azt kellett csinálni, amit mond. Elmondta, hogy a Karcsika írja le egy papírra, hogy az nem úgy történt, ahogy elmondta, de nem tudom, hogy ezt elmondta-e az Endre bácsi előtt is.”

„Felmentünk az Endre bácsi irodájába, a Karcsi leírta, amit kellett, én segítettem neki úgy, hogy diktáltam, de közösen megbeszéltük, mi legyen, de én döntöttem el végül, a Karcsi pedig azt írta, amit én mondtam, aztán magától is írt, mert ott szeretett volna maradni Bicskén és én is szerettem volna, ha ott marad.”

„A Karcsi megírta a papírt és odaadtuk az Endre bácsinak, aki semmit sem mondott, nem ígért, legalábbis nem emlékszem már rá.”

„Szerintem az Endre bácsi az irodában nem hallotta, hogy a János bácsi mit kért tőlünk, szerintem csak utána jött be az Endre bácsi.”

Részlet M. V. V. rendőrségi vallomásából:

„Az Endre bá irodájába hárman mentünk fel, János nem jött velünk, és ott leírta a tesóm, hogy nem volt semmi közte és János között, csak meg akart felelni Juliánéknak.”

 M. K. I. a bírósági tárgyaláson a következőt válaszolt K. Endre szerepével kapcsolatban:

„Vanival elmentünk az Endre bácsi irodájába. … Az Endre bácsi azt mondta, hogy az őszintét írjam le, ahogy szeretném, ami a szívemen, az a számon legyen. Ő megértő volt velem és normális volt akkor is. Vani segített megírni a papírt, mert tanácstalan voltam a történtek miatt. Én írtam, de a Vani fogalmazott. Endre bácsi mindezt hallotta, de nem szólt bele semmibe sem. Nem bátorított, nem mondta, hogy javítsam ki, semmibe sem szólt bele. Endre bácsi mindig is segíteni akart nekünk, nem befolyásolt soha semmiben.”

Ekként nyilatkozott a nyomozás során is az eset után pár nappal:

Részlet M. K. I. vallomásából:

„Akkor felhívta telefonon János bácsi Kónya Endrét, aki bejött szabadidejébe és felmentünk az irodájába ahol leírtuk egy A4-es papírra, hogy hogy történt ez az egész dolog. Hogy kerültem fel Budapestre és hogy kerültem vissza. És hogy gyámot szeretnék váltani. Ezt én írtam le a papírra és én találtam ki a szöveget Vanival, szóval senki sem diktálta, hogy mit mondjak.”

Tehát tanúja voltam a nyilatkozat megírásának, anélkül, hogy annak közvetlen előzményéről (az igazgatói kényszerítő ráhatásról) tudomásom lett volna. A kényszerítés hatósági eljárásban bűncselekmény bűnsegédként való elkövetésének előfeltétele, hogy az elkövető pontosan tisztában legyen azzal, hogy az ő közreműködésével megtett vallomás tartalma valótlan és annak keletkezését kényszer vagy fenyegetés előzte meg. A bizonyítási eljárásban egyetlen adat sem merült fel, és ilyen jellegű indokolást a bíróság sem adott, hogy tisztában lettem volna azzal, hogy a kiskorú M. Károly Iván korábbi nyilatkozata tartalmazza a valóságot, és a visszavonó nyilatkozat tartalma a hamis.

Az elítélésemben szerepet játszott egy már túlkoros fiatal, közvetett tudomású vallomása, akit korábban miután kikerült a gyermekotthonból drog rehabilitációra vittem el szabadidőmben. Az igazgató kitiltotta őt az intézményből, mert rossz hatással volt a többiekre. Ő lett a pedofil-botrány kirobbantója, ő tette a feljelentést és információink szerint a sértetteknek adott kártérítések megszerzésében, szétosztásában is főszerepet játszott.

A vesztegetés hatósági eljárásban vádjának alapja az volt, hogy egy gondnokság alatt álló, szellemi fogyatékosság határát súroló, pszichológiai vélemény alapján „kóros hazudozó” fiatal felnőtt, volt nevelt, azt állította, hogy „négyszemközt” 4 000 – 5 000 Ft-ot ígértem neki, ha visszavonja az igazgató ellen tett vallomását. Én ilyet soha nem ígértem neki. Mivel mindig támogattam a neveltet, a nevelt a bírósági tárgyalás során is elmondta, hogy nyári tábori tartózkodása alatt is felhívtam, Ausztriába is elvittem síelni segítő szándékkal kerestem meg a húszas éveiben járó neveltet. Miután túlkorossága miatt az új igazgató a gyermekotthon elhagyására szólította fel őt, tájékozódni szerettem volna, hogy hogyan segíthetem a jövőben (a Mentsvár Alapítvány Kuratóriumának tagja voltam). A neveltet ideiglenesen egy volt nevelő fogadta be, aki napi szinten kapcsolatot tartott az igazgató ügyével kapcsolatos gyermekotthoni sajnálatos eseményeket kézben tartó és irányító volt munkatárssal. Ő és baráti köre „éltek a gyanúval”, hogy befolyásolni akarom a neveltet, amit az általános jelleggel cselekvőképességet korlátozó gondnokság alatt álló, kiszolgáltatott helyzete miatt is befolyásolható nevelt előtt beszélték meg. A neveltet nem kísérték el a velem történő beszélgetésre, holott megtehették volna, hiszen egy cél kellett, hogy vezéreljen mindenkit: segíteni a hajlék nélkül maradt gondnokság alatt álló felnőtt nevelten. A nevelt és köztem lezajló négyszemközti beszélgetés után az „eseményeket irányító” volt munkatárs személyesen hívta fel a székesfehérvári ügyészséget és tájékoztatta a főügyészségi ügyészt a vesztegetési kísérletről. Az ellenem hozott ítélet indoklása szerint, mivel a sértett elmondta, hogy meg akartam őt vesztegetni annak a 2–3 személynek, akik az eseményeket irányító volt munkatárssal voltak kapcsolatban, és akik ideiglenesen befogadták őt, a bíró számára a pszichológiai vélemény alapján a „notórius hazudozó” fiatal szavahihető, én „hitvány erkölcsű” vagyok. A tárgyalásra beidézett volt nevelője is úgy nyilatkozott erről a fiatalról, hogy „szavahihetősége, értelmi képessége átlag alatti, fenntartással kezelte az ember, amit mondott, befolyásolható volt.” Munkám során én is tapasztaltam, hogy valóságnak nem megfelelő dolgokat állított. Mivel az igazgató körüli ügy kirobbanása után szándékomban állt elmenni a gyermekotthonból – ami két hónapon belül meg is történt – miért állt volna érdekemben lefizetni a fiatalt, hogy vonja vissza a rendőrségi tanúvallomását?  Nem tűnik logikusnak, hogy miért kellett volna visszasegítenem korábbi pozíciójába az előzetes letartóztatásban levő igazgatót, amikor feleségem hosszú ideje, több alkalommal megfogalmazott kérésére állást szerettem volna változtatni?

Az állítólagos vesztegetés után két évvel később a bírósági tárgyaláson a rám terhelő vallomást tett fiatalnak a bátyja, mint gondnoka az alábbiakat nyilatkozta „hitelesen”:

   „Az 5.000,- forint az annyira friss emlék, hogy most mondta ezt nekem fél órája a T. Ez az összeg amúgy eddig fel sem merült, én ezt most tudtam meg.”

Az eljárásra vonatkozóan szeretném elmondani a következőket:

●       Az eljárást koncepciós eljárásnak tartom. Az egész bírósági eljárás előre megszerkesztett forgatókönyv alapján zajlott, előre kiosztott szerepek alapján. Az eseményeket irányító volt munkatárs 2016 októberében a Hír TV műsorában azt nyilatkozta, hogy az igazgatóhelyettesek is „cinkosok” voltak, ettől kezdve világos volt, hogy az igazgatóhelyetteseket is „célba vették”. Akkor még többes számot használt, később egyedül én tűntem a legalkalmasabbnak a bűnbak szerepére. Nyilvánvalónak tűnt, hogy az ügy sikeréért még valakit a vádlottak padjára kellett állítani. Különböző, leginkább bulvár médiák gyakran megfogalmazták, hogy egyedül csak én tudtam az igazgatónak a gyerekek ellen irányuló bűncselekményéről. Vajon a másik két igazgatóhelyettes miért nem tudott? Mert, ahogy én nem tudtam, úgy ők sem tudtak. Első alkalommal akkor került szóba ez az ügy, amikor az otthon vezetésével nyíltan konfliktusban álló munkatárs „feltárta”. A kényszerítés bűncselekmény sértettje 48 óra leforgása alatt négy személy kérésére tette ugyanazt a nyilatkozatot, mégis egyedül ellenem emeltek vádat, én tűntem legalkalmasabb személynek erre a szerepre. Ilyen szempontból a vádemelést igazságtalannak, törvénysértőnek tartom.

 

●        A másodfokon eljárt, szakmájában nagy elismerésnek örvendő ügyvéd szerint

„az első fokú bíróság által megállapított tényállás részben megalapozatlan, mert az ítélet a vádlott vonatkoztatásában téves, tényből tényre helytelenül következtetett. Ezen túlmenően véleményem szerint az I. tényállás esetében a jogi minősítés mindkét terheltre nézve törvénysértő.”

Sajnos az első fokon hozott ítéletet a magyar jogrend szerint szinte lehetetlen másodfokon megváltoztatni, hiszen „tényállást nem lehet támadni”.

 

●       A bíróság a védelem egyetlen tanúját sem tartotta érdemesnek meghallgatni (8 tanúnkból senkit sem hallgatott meg).

 

●       A Fejér Megyei Főügyészség felületesen kezelte az ügyet, szóvivőjük több alakalommal is félretájékoztatta a közvéleményt, ezzel is hangulatot keltve. A vesztegetési ügyben a főügyész által kiadott dokumentumokban szereplő sértett több mint 10 alkalommal szerepel kiskorúként (a szóvivő gyermekként és kiskorúként is hivatkozik rá), holott a sértett 22 éve felé közeledett; azzal sem voltak tisztában, hogy akit az igazgató mellett pedofiliáért elítéltek az egy nevelő, nem az igazgatóhelyettes. Az origo.hu hírportál az ők közleményük alapján írta le, hogy „az igazgatóhelyettesnek is börtönbe kell vonulnia, mivel szexuálisan zaklatta a nevelteket”, ami nyilvánvaló rágalom volt, hiszen egy nevelőről volt szó, akinek pedofil cselekedetét én lepleztem le. Miután egy nevelt arról tájékoztatott, hogy egy nevelő szexuális ajánlatot tett neki, szembesítettem a nevelőt azzal, amit hallottam róla. Ő beismerte tettét, de csak felfüggesztett börtönbüntetést kapott. Természetesen helyreigazítást kértünk a portáltól, de mivel ellenem ilyen felháborító, igazságtalan ítélet született, rágalmazásért beperelni az origo.hu-t már nem tartottuk érdemesnek (több más portál is átvette a hírt).

 

●       Az általunk kért iratokat nem, vagy csak késve bocsátották a rendelkezésünkre, így az ügyvédünknek nem volt ideje felkészülni és reagálni az elhangzottakra vagy a jegyzőkönyvben tévesen szereplő adatokra. Az eljárás során a bíróság egyetlen jegyzőkönyvet sem küldött el számomra, így nem tudtam ellenőrizni, hogy a jegyzőkönyv tartalma megfelel-e az előző tárgyaláson elhangzottaknak.

 

●       A tanúk több alkalommal nem válaszolhattak az én vagy az 1. rendű vádlott által feltett kérdésekre (pl. azt a kérdést tettem fel a tanúnak, hogy ha én meg akartam volna vesztegetni a sértettet, akkor a rendőrségen tett vallomás tétele előtt vagy utána lett volna célszerű ajánlatot tenni?).

 

●       A bíró fenyegetően lépett fel egy tanúval szemben, amikor a tanú el szerette volna mondani, hogy nem tartja szavahihetőnek a neveltet. Bírói „ráhatásra” a tanú változtatott eredeti álláspontján.

 

●       A bíróság és az ügyészség más iratanyagból dolgozott, mint a védelem, ezért nem mindig lehetett követni és értelmezni a tárgyaláson elhangzottakat.

 

●       A bíró az ügyvédünk tiltakozása ellenére helyt adott az alapügy felnőtt korú sértettjének a kérésének, aminek értelmében nem lehettem jelen az ő bíróság előtt tett vallomástételén, amiben a tanú valótlanságokat állított. Mivel a bíróság egyetlen jegyzőkönyvet sem küldött el nekem, nem szerezhettem tudomást arról, hogy távollétemben ő valótlanságokat állított. A másodfokú ítélet indoklása során vettem tudomást arról, hogy az ítélet indoklása olyan új tényállást is tartalmaz, amely nem felel meg a valóságnak, de mivel jogerős ítéletről beszélünk, nem állt módomban, hogy megcáfoljam a másodfok valótlan állításait, még akkor sem, ha ezt bizonyítani tudtam volna a mentő tanúk közjegyző előtt tett vallomásával.

Úgy érzem nemcsak a tisztességes bírósági eljáráshoz való jogom sérült, hanem, mivel az ügynek „politikai háttere van”, az ítéletet a politikai elvárásnak megfelelően befolyásolták, az ellenem folytatott eljárás egy koncepciós per része, az ítélet megalapozatlan, ugyanakkor drákói. 

Az elsőfokon eljáró ügyvédet megdöbbentette az ítélet, elismerte, hogy az elsőfokon 2 évig elhúzódó eljárás alatt sem tudott rájönni, hogy ki áll/kik állnak az ügy hátterében. Az ügy lefolyásáról nekem „A tanú” című film jut az eszembe: „Virág elvtárs, ez nem a vádirat, ez az ítélet.”

 

●       Az ellenem elkövetett karaktergyilkosság hátterében mindvégig egy bosszúálló, felsőfokú végzettség nélküli volt munkatárs, egy budapesti székhelyű alapítvány „trénereként” tevékenykedő személy állhatott, akinek a gyermekotthonban kifejtett tevékenysége sok kívánnivalót hagyott maga után, amit közvetlen feletteseként többször szóvá tettem, mulasztásairól jegyzőkönyvet készítettem. Több reményt fűztünk a munkájához. Munkaviszonya a gyermekotthonban nem az általa kívánt módon szűnt meg, aminek én is részese voltam. Ő biztosította a bulvárcsatorna stábjának támogatását, akik állandó jelenlétükkel, a sértettek befolyásolásával, szervezésével, irányításával, a tárgyalásokra történő fuvarozásukkal, vagy ha a helyzet úgy kívánta, távoltartásukkal gyakoroltak hatást a bíróság munkájára.     

 

●       Megtapasztaltuk, hogy ez a bulvár csatorna nemcsak a piramis csúcsára tudja röpíteni a „celebeket”, hanem a sárba is képes tiporni tisztességes embereket, elképesztő valótlanságokat állítva, amik ellen úgy tűnik a magyar igazságszolgáltatásban képtelenség védekezni. 2016 óta, amióta általános iskolai testnevelő tanárként elhelyezkedtem, a bulvárcsatorna két munkahelyemről dobatott ki. Először a tankerületi igazgatót keresték fel és kérték számon tőle, hogy miért alkalmazott egy olyan pedagógust, aki ellen a bíróság vádat emelt. Ekkor még el sem kezdődtek a bírósági tárgyalások. 2019. november 25-i megdöbbentő elsőfokú ítéletet követő napokon reggel már a bulvárcsatorna „elfoglalta állását” az iskola előtt, ahol szülők, tanulók, kollégák kiálltak mellettem, nem voltak hajlandóak „rosszat” nyilatkozni rólam. Az iskola a szülők és tanítványok kérése ellenére nem vállalta, nem vállalhatta, hogy továbbra is alkalmaz, közös megegyezéssel megszűnt a munkaviszonyom és ezzel egyszer és mindenkorra véget ért a pedagógus pályám. Ezután már csak az építőiparban találtam segédmunkásként munkahelyet (62 évesen), de a Covid járvány miatt 2 hónap múlva ez a lehetőség is megszűnt. Azóta börtönbe vonulásomig, másfél éven át feleségem tartott el. Az engem ért megaláztatásokból neki is kijutott. A lakásunkban tartott házkutatás során lefoglalták a telefonját és a laptopját, holott figyelmeztettem őket, hogy a laptop az intézménye tulajdona és a munkavégzéséhez elengedhetetlen dokumentumok vannak rajta a többi lefoglalt adathordozókról nem is beszélve, amiket saját költségünkön kellett pótolni. Feleségem elmondása szerint utoljára a Securitate kutatott a lakásában, nem gondoltuk volna, hogy az anyaországban 25 évvel a rendszerváltás után ugyanezt kell átélnünk. A börtönben lefoglalt telefonomat a mai napig nem kaptam vissza.

 

●       A kegyelem folytán hiába törölték büntetett előéletemet, erkölcsi bizonyítványom ellenére sem tudok elhelyezkedni a szakmámban. Az alapügy sértettjei több millió forintos kártérítéseket vehettek fel a nyilvánosság kizárásával, engem anyagilag ellehetetlenítettek és börtönviselt, megbélyegzett ember leszek életem hátralevő részében.

Meggyőződésem, hogy az ellenem folytatott eljárás egy koncepciós per része, az ítélet megalapozatlan, ugyanakkor drákói. Természetesen az ítélet ellen szerettem volna fellebbezést bejelenteni. Az elsőfokon eljáró védőügyvédemet is megdöbbentette az ítélet, elismerte, hogy a 2 éve elhúzódó bírósági eljárás alatt nem tudott rájönni, hogy „ki áll az ügy hátterében, ki mozgatja a szálakat”. Sajnos másodfokon a képviseletemet ellátó ügyvéd miután tájékozódott az ügy hátteréről, nem volt hajlandó tovább vállalni az ügyet, a több mint egy évig elhúzódó másodfokú ítélethirdetésen meg sem jelent, a fiát küldte el maga helyett, ami azt feltételezi, hogy előzőleg tájékozódott az ítéletről és nem kompromittálta magát, számítva az RTL Klub stábjának a jelenlétére. Három hónap elteltével sikerült találni egy olyan ügyvédet, aki felháborodott az igazságtalan eljárás miatt és vállalta, hogy minden lehetséges jogorvoslati lehetőséget kihasználva ellátja további védelmemet (felülvizsgálati kérelem, perújítás, nemzetközi bíróság). Már öt hónapja börtönben voltam és a sajnos megbízhatatlannak minősült ügyvéd még semmit sem tett. Az volt a véleménye, hogy „az ügynek politikai háttere van”. és ezért nem érdekelte tovább az ügy. Az ítélet elleni felülvizsgálathoz végre nagy nehezen sikerült olyan ügyvédet találni, aki a felülvizsgálati kérelmet elkészítette és benyújtotta.

 A már eddig átéltek és a várhatóan még jelentős időt igénylő elbírálás előtt az ügy összes körülményére, koromra és egészségi állapotomra figyelemmel, szükségesnek és indokoltnak éreztem azt, hogy részemre Magyarország Köztársasági Elnöke az Alaptörvény 9. cikk (4) bekezdés g) pontja egyéni kegyelmet adjon, és ezáltal mentesítse az említett büntetőeljárás következményeitől és kerüljön sor az említett eljárás velem szemben mielőbbi megszüntetésére.

Természetesen jogi úton is szerettem volna Magyarországon kihasználni minden jogorvoslati lehetőséget, ezért fordultam a Kúriához. Sajnos a Kúria elutasította a felülvizsgálati kérelmemet. Őszintén, nem gondolom, hogy ezek után valaha kiderülhet az igazság Magyarországon és igazságos ítélet születhet ügyemben.

A pedofiliát ahogy írtam mélységesen elítélem, de úgy gondolom, hogy ha a forgatókönyv úgy volt megírva, hogy az igazgatón kívül „bűnbakot” kell még találni, akkor nem azt az igazgatóhelyettest kellett volna pellengérre állítani, aki történetesen a legtöbbet tett a gyerekekért. Úgy tűnik „a székely góbé” volt a legalkalmasabb személy, akit a pedofiliával elítélt igazgató mellé lehetett állítani „bűntársként”. Ha a bicskei gyermekotthonban történt pedofília ügyet volt hivatott „szigorúan” büntetni a bíróság, akkor nem értem, hogy aki valóban elkövette az igazgató mellett ezt az aljas cselekményt (egy nevelő), ő miért „úszta meg” felfüggesztettel, és miért került börtönbe a munkáját lelkiismeretesen végző, a pedofiliát leleplező pedagógus.

A tényeket ismerve, nem vagyok biztos benne, hogy a bíróság célja az ártatlan gyerekek életét megnyomorító pedofil cselekmény „drákói” büntetése volt, úgy tűnik sokkal inkább „megrendelésre” vagy megfelelési kényszerből hozták meg ellenem a szigorú ítéletet. 

Végül szeretném elmondani, hogy a sértettek, akik 2016 őszén az RTL Klub műsorában arcukat vállalva számoltak be az őket ért sérelmekről sok millió forint kártérítést vettek fel. Tudomásom szerint eredetileg fejenként 50 millió forint kártérítést követeltek polgári peres úton a fenntartótól és az igazgatótól. Mivel peren kívül sikerült megegyezni, az ügy fő sértettje intézte a kifizetéseket egy ügyvédi irodán keresztül, ahol olyan mesés összegekhez jutottak hozza, amikről egy pedagógus pályán megöregedett magunkfajta álmodni sem mer. Van, aki Rolex karórájával pózol a Facebook-on, van, aki már rég elköltötte a kapott kártérítést és sajnálatos módon megint az utcán él.

Meggyőződésem, hogy a pedofiliától valóban meg kell védeni a kiszolgáltatott gyerekeket, de aki ezt a förtelmes bűncselekményt elköveti, azt csak a minden kétséget kizáró bizonyíték alapján szabad elítélni, tisztességes bírósági eljárás során, de a lehető legszigorúbb módon. Sajnos sok kérdés maradt megválaszolatlanul a volt igazgató pedofília ügyével kapcsolatosan is és én ennek a kétes ügynek lettem az áldozata.

Egy részben szülőföldünkön, de nagyrészt az anyaországban becsülettel ledolgozott életpálya végén feleségemmel pedagóguspályánk utolsó évei nem a jól megérdemelt elismerésről, hanem a szégyenletes meghurcoltatásról szóltak. Sok megpróbáltatásban volt részünk erdélyi magyarként az „átkos” korszakban, ezért szerettük volna az anyaországban felnevelni soha meg nem született gyerekeinket, de ma vigasztalásként élem meg, hogy nem hagyok hátra utódot egy olyan országban, ahol ilyesmi megtörténhet. Lélekben mindig határon túli magyarnak éreztük magunkat, több mint harminc évvel ezelőtt örültünk, hogy hazánknak választhattuk Magyarországot, sajnos kárhozatunkra. Feleségemmel rémálomként éltünk meg minden napot az utóbbi kilenc esztendőben, ami kihatott a munkánkra, felemésztette egészségünket. Életem legboldogabb napja lesz, ha visszatérhetek legalább örök békességet lelni szülőföldemre idős édesanyámhoz, ahova tartozom, ahova Isten teremtett.

Isten óvja Magyarországot!

Kónya Endre

Budapest, 2024. február 10.